2013. szeptember 10., kedd

25.~Szilveszter~


Magassarkúm kopogása vízhangot vert a nyirkos falakon , ahogy megtartva a tisztes távolságot Harrytől , lassan haladtam az utcán . A házakból zenék tompa zaja hallatszott ki , mely egybeolvadt a kiabálásokkal, és éljenzésekkel. London utcái megteltek ünneplő fiatalokkal , és felnőttekkel , kik mosolyogva várták az új év eljövetelét.
A hideg szél kabátom belsejébe hatolt , beleremegtetve testem . Összébb húztam a kabátom , majd ajkaimat elrejtve sálamba , sietősebbre vettem lépteimet. Harry pár méterrel mellettem haladt , tekintete olykor lyukat égetett bőrömön. Göndör fürtjeit sapkája alá rejtette , de a biztonság kedvéért, kapucniját is fejébe húzta , így csak pár fanatikus rajongó tudta felismerni . Kezeit zsebébe mélyesztve pásztázta az utcát , mely teljes fényárban fürdött. Egy ismerős utcánál mindketten jobbra fordultunk , és pár perc séta után meg is érkeztünk a buli helyszínére. Harry megnyomta a csengőt , majd lazán a kapunak dőlt , kezeit összefonta mellkasán , miközben tekintetével végigmért. Kezeimet kabátom zsebébe mélyesztettem , és türelmetlenül vártam, hogy Zayn beengedjen minket. Fülem léptek zaja ütötte meg, mire tekintetem a felénk közeledő alakokra kaptam . Mikor a lámpa hatókörébe értek megkönnyebűlten fújtam ki a levegőt... nem rablók !

-Sziasztok ! - ordibált Louis , mire El megrovóan ránézett.

Nevetve megráztam a fejem , majd a közelünkbe érő Eleanorhoz léptem , és szorosan megöleltem. Közben hangos zizegés rázta meg az utcát, mire Harry gyorsan az ajtóhoz lépett, és kitárta, nehogy becsukódjon. Közben részesültem egy Tomlinson ölelésben , majd együtt elindultunk a kikövezett úton a házhoz , melyet Zayn ügyesen feldíszített .

-Helló - nyitott ajtót Zayn, mire fülem halk zene csapta meg.

-Szevassz - pacsizott le vele Harry meg Louis , majd beljebb léptek.

Mosolyogva intettem , majd adtam egy puszit a fekete hajú fiúnak. A házban kellemes meleg uralkodott, mire megkönnyebűlten szabadultam meg fekete kabátomtól , melyet a fogasra helyeztem. A tükör előtt megigazítottam összekócolt hajam , majd a többiek után beléptem a nappaliba. Perrie azonnal ott termett, és köszöntött minket. Mostmár szőke haja fürtökben omlott vállára , fekete cicanadrágot , és bordó hosszú pólót viselt , hozzá fekete magassarkút vett fel. Mosolyogva  köszöntöttem , majd helyet foglaltam a kanapén. Úgy tűnt mi 4-en érkeztünk először , úgyhogy amíg a többieket vártuk , pár pohár pezsgő társaságában beszélgetni kezdtünk . Halk zene szólt a lejátszóból , melyet elnyomott hangos nevetésünk. Jobb lábam átlendítettem a balon, majd kezeimet térdemen összekulcsolva figyeltem Eleanor-t , amint mosolyogva mesélt új állásáról. Lassacskán a többiek is megérkeztek , először Liam meg Dani, majd Niall is beesett .

-Kaja ! - kiáltotta el magát a szőke énekes, majd a tál chipsre vetette magát.

Leült törökülésbe a szőnyeg közepén , a tálat ölébe húzta, majd mint egy kisgyerek tömni kezdte.

-Ne fald már fel mind , mások is szeretnének még enni ! - fogta a fejét Zayn, majd lehuppant barátnője mellé a kanapéra.

-Nem foglak ápolni , ha megint rosszul leszel ! - ingatta a fejét Liam .

-Én meg nem takarítok fel ! - fenyegette meg Louis a szőkeséget, aki nagy kék szemeivel fürkészte a társaságot.

Beharaptam ajkaimat, elfolytva feltörő nevetésem , mire a mellettem ülő Harry felém kapta fejét. Lehajtottam a fejem, majd halkan felnevettem , magamon éreztem a többiek értetlen tekintetét, majd pár perc múlva Harry is csatlakozott hozzám. Felemeltem a fejem, mire a velem szemben helyet foglaló Louis is rázkódni kezdett a röhögéstől . Lassacskán már senki nem bírta visszatartani kuncogását, így  pár másodperc múlva már nevetésünktől zengett a ház. Hátam előregörnyedt, miközben már a hasam fogva röhögtem . Harry keze véletlen combomra tévedt, mire összerezzentem , nevetésem azonnal abbahagytam . Nagyot nyelve meredtem kezére, amit lassan észre is vett , így gyorsan leemelte lábamról. Fürkészve emelte rám tekintetét , mire elkaptam a fejem... nem akartam a szemébe nézni, mert akkor megtörnék. Az érzések  heves csatát vívtak elmémben , és már most tudtam, hogy elbuktam. Felpattantam , majd megkerülve a dohányzóasztalt a konyhába siettem , ahol pohár után kezdtem kutakodni. Mikor megtaláltam a megfelelő polcot, elvettem egy poharat , majd a csap alá tartottam , míg tele nem töltődött. Csípőm a pultnak támasztottam , majd lassan belekortyoltam a hideg folyadékba . Nagy sóhaj hagyta el ajkaimat , karom összefontam mellkasomon , majd a poharat a számhoz emeltem , megittam , és a pultra helyeztem.

-Minden rendben ? - jött egy hang a hátam mögül , mire ijedtemben felsikítottam, majd egy száznyolcvan fokos fordulatot tettem.

-Igen - szólaltam meg semleges hangnemben.

-Biztos ? - lépkedett mellém Harry , mire bólintottam , majd sietősen a nappaliba indultam, otthagyva a fiút.

Lehuppantam a kis fotelra Niall mellé , majd érdeklődve figyeltem a többieket. Közben Harry is visszajött , lehuppant az egyik babzsákra , tekintete találkozott Louiséval , mire Harry egy aprót bólintott. Mind a két fiú felém nézett, mire gyorsan elkaptam a tekintetem , és inkább a mellettem ülő fiúra figyeltem.

-Nem csinálunk valamit ? - kérdezte Niall , mikor már megevett két zacskó chipset.

-Játszunk Kérdezz, Feleleket ! - pattant fel Louis, majd a lépcső felé rohant.

Szemöldök ráncolva néztünk utána, majd megvontam a vállam , és leereszkedtem a földre , lábaimat törökülésbe húztam. A többiek is követték példám , és kört alkotva letelepedtünk a szőnyegre. Közben megérkezett Louis is , kezében a társassal , és egy üveg borral. Felvont szemöldökkel figyelem, amint gyermeki izgalommal összedörzsöli tenyereit, majd leemeli a doboz tetejét.

-Nos , arra gondoltam legyen kicsit izgalmasabb - mosolyog sokatsejtetően - Párokba állunk , az egyik kérdez , a másik pedig válaszol, de ha nem tud, vagy a kérdező hamisnak találja válaszát, megkell húznia az üveget ! Érthető ?

Egyetértően bólintottunk, mire a játékvezető felpattant , és papírt meg tollat halászott elő a szekrényből , majd kirohant, és egy sapkával tért vissza.

-Kölcsönkérhetem ? - bökött Perrie felé, aki mosolyogva bólintott.

Louis felírta a neveket a lapra , majd szétvágta őket, és a kalapba helyezte . Először Danihez lépett , aki izgatottan nyúlt a fehér, bolytos sapkába , és egy cetlit húzott ki onnan.

-Zayn - olvasta fel, majd tekintetét a barna fiúra emelte, aki mosolyogva bólintott egyet.

Louis a szőke szépséghez sétált, és az orra alá dugta sapkáját , mire Perrie belenyúlt.

-Göndörke - nevetett fel a lány , mire Harry is elmosolyodott.

-Lauren - nyújtotta felém a sapkát a fiú, mire kíváncsian beletúrtam, majd kiemelem az egyik cetlit.

-Louis - olvastam fel , majd tekintetem a fiúra  emeltem , aki mosolyogva kacsintott egyet, mire halkan felnevettem.

-És akkor ti hárman lesztek - mutatott a Liam, Niall , Eleanor trióra , mire az említettek összenéztek, majd elmosolyodtak.

Louis izgatottan a szekrényre helyezte a sapkát , majd ránkparancsolt, hogy a párok üljenek egymás mellé , így helyet foglaltam a fotelban. Louis lehuppant mellém , karját "haverosan" átlendítette vállamon , Perrie és Harry a babzsákban  , El, Liam ,Niall a kanapén, míg Dani és Zayn a földön foglalt helyet.

-Na , ki kezdi ? - csapta össze a tenyerét Louis , tekintetével a társaságot kémlelte.

-Majd mi -hajolt előre Harry , és közelebb húzta magukhoz a bort - Nos Perrie...

Azonban mielőtt feltehette volna a kérdést a csengő hangos csengetése rázta meg a házat. Értetlenül kaptuk a fejünket az óra felé, mely legnagyobb meglepetésünkre 22:00 -t mutatott. Zayn , és Perrie felálltak , és az újonnan érkező vendégek elébe siettek , míg mi a nappalit tettük rendbe , alig fél perc alatt. Nem telt bele 10 percbe sem , mire az egész ház megtelt , számomra ismeretlen emberekkel. Harry bemutatott Andynek, Maznak,  Ednek, Joshnak , és Lounak is , de a többi ember ismeretlen maradt .
A zene hangosan dübörgött a házban , miközben poharammal a kezemben nevetve figyeltem Niall táncát . Az ír srác önfeledten , és nem túl józanul ugrabugrált a nappali közepén , kezében egy tál popcornt tartott, melyet kisvártatva az őt körülvevőkre dobált. Nevetve ráztam a fejem, mint egy idióta , mely szerencsére senkinek nem tűnt fel. Kiürítettem poharam tartalmát , majd a pulthoz sétálva töltöttem magamnak még egy pohár pezsgőt.
Az idő gyorsan telt , én pedig nagyon jól éreztem magam. Sokat ittam , talán többet is , mint kellett volna, de most az egyszer nem érdekelt. Sokat táncoltam , Niall-el , Liam-el , Louis-val és Harryvel is .
Pár perc múlva éjfél lesz , úgyhogy mindenki spicces állapotban ácsorgott a nappaliban , várva , hogy koccinthassunk. Végigsimítva hullámos hajamon sétáltam a konyhába , kiengedtem a vizet a csapból, majd poharam alá helyezve töltöttem magamnak . Belekortyoltam a hideg italba , majd meg is ittam , hogy kijózanodjak. A helyiségek egytől egyig sötétek voltak , sehol sem égett villany , mondván , így bulisabb. A poharam a mosogatóba helyeztem , majd a pulnak támaszkodva próbáltam kitisztítani a fejem . Hirtelen két kéz fonódott a derekamra.

-Nemtudom ki vagy, de rossz helyen jársz ! - közöltem vele nyersen .

-Ajh Lauren , ne légy már ilyen goromba - nyőgte Harry, majd elengedett . Ő sem volt túl józan.

-Kopj le Styles ! - fordultam felé.

Harry vállrándítva nyúlt a pohara után , majd ő is tőltött magának a csapból. Idétlenül álltam vele szemben , elkellett volna mennem, de valahogy képtelen voltam rá , ehelyett csillogó zöld szemeibe kapaszkodtam. Harry a mosogatóba helyezte a poharat , majd felém fordult, mire pimasz mosoly terült el az arcán. A nappaliból meghallottam a visszaszámlálást , mire Harry egy határozott lépéssel átszelte a kettőnk között lévő távolságot, majd előttem lecövekelt. Kezem automatikusan simult izmos mellkasára , mire a vigyor az arcán még nagyobb lett. Kezével végigsimított arcomon , mire térdeim megremegtek. Tekintetünk összefonódott , és én elvesztem zöld szemeiben .

-Csak kihasználsz... -suttogtam , de inkább csak magamnak.

-Csak egyszer hidd el , hogy nem ! - hajolt közelebb.

Lehelette csiklandozta az arcom , miközben ajkainkat csak pár centiméter választotta el. Mintha megszűnt volna létezni körülöttünk a világ, csak én voltam , és ő .

-Három , kettő , egy ! - hallatszott a kintről beszűrődő kiáltás , mire Harry közelebb húzott magához , és ajkait enyémekre tapasztotta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése