32.~Törlés~

A kapu hangosan csapódott neki a fakerítésnek, ahogy kilöktem. Könnyeim elhomályosították látásom , de én makacsul rohantam előre. Gyűlöltem, hogy egész életemben csak elfutottam a problémák elől, ahelyett , hogy megoldottam volna azokat , ám most csak ezt akartam.
Futni, menekülni, minél messzebb...
Jelenetek játszódtak le előttem újra és újra , fájdalommal és keserűséggel töltve meg szívem. Nem akartam elhinni, hogy ezt tette velem, de bármennyire is próbáltam kizárni a gondolatokat , annál nagyobb lett a zűrzavar. Fáradtan rogytam le a padka szélére, arcom kezeimbe temettem.
Az utca kihalt volt és csendes, csak kétségbeejtő sírásom hallatszott. Úgy éreztem , futnom kell tovább, messzebb, mert itt még megtalálhat, ám , ahogy megpróbáltam felállni térdeim megbicsaklottak, és újra a betonon kötöttem ki. Arcom forró volt a sírástól, ám képtelen voltam abbahagyni. A levegőt kapkodva vettem , tüdőm nehezen fogadta be az oxigént.
Szabadulni akartam a démonoktól, melyek belülről martak, és megsebeztek. Szabadulni akartam a fájdalomtól, és az emlékektől . De mégis , hogy tudnám elfelejteni, azt amit hallottam ? Hogy felejtsem el, amit láttam ?
Hangos zokogásom csitulni kezdett, ám szívembe üresség költözött. Szemeimet lehunytam, és kizártam minden gondolatot. Jobb volt hinni, hogy csak kitaláció az egész, és nem történt meg, ami igaziból megtörtént...túlságosan fájt az igazság. Sokkal jobb volt egy olyan világ, ahol Ők nincsenek , jobb volt azt hinni, hogy ez sosem történt meg...


Pár hónappal később
Augusztus 30.


Fáradtan helyeztem az utolsó ruhadarabot is a bőröndbe , majd nagy erőfeszítések árán behúztam a cipzárt. Fájdalmasan néztem körül a szobámban, mely most szinte üresen állt. A polcokról és az íróasztalról eltűntek a holmik , és a kacatok . Csak néhány értéktelenebb dolog maradt a helyén, de azokat is szépen elrendezgettem az egyik szekrényben. Halk kopogás hallatszott, mire az ajtó felé kaptam a fejem. Anya kedves arca jelent meg a kis résen, majd elmosolyodott, és beljebb lépett.

-Lauren, tudod, hogy nem kell elmenned ! - állt meg előttem , szomorúan nézett rám.

-Tudom - mosolyodtam el halványan.

A bőröndöt a földre helyeztem az egyik kisebb doboz mellé, majd letelepedtem az ágyra. Anya pár percig tehetetlenül ácsorgott , majd ő is elindult felém. Csendben ült le mellém , majd kék szemeit mélyen rám szegezte.

-Nincs valami más oka is, hogy el akarsz költözni ? - kérdezte, miközben végigsimított karomon.

-Nincs- válaszoltam csendben, ám anya is tudta , hogy nem mondok igazat.

Csendben nézett, majd végül feladta. Megértette, miszerint nem szeretnék róla beszélni.

-Jó helyen leszek, és az egyetem is közelebb van - mosolyodtam el bíztatóan.

-Tudom - sóhajtott.

Még utoljára rám nézett, majd végigsimított karomon. Felemelte az egyik dobozt, majd elindult lefelé. Nagyot sóhajtottam , majd megragadtam a bőröndöm , és az utolsó  dobozt. Botorkálva indultam meg a lépcső felé , majd valahogy leértem a földszintre, ahol Des segített. A bőröndöm a taxi csomagtartójába helyezte, míg én megálltam anya előtt.

-Nagyon vigyázz magadra - szipogott, majd elmosolyodva magához húzott.

Szorosan öleltem magamhoz, és hálás voltam neki, amiért ilyen jól kezelte a helyzetet. Elfogadta, hogy a legjobb nekem, ha elmegyek , bár okát nem tudta. Des közben mellénk ért, majd mosolyogva ő is magához ölelt. Szomorú mosollyal az arcomon indultam meg a taxi felé, mely már türelmetlenül várt. Még utoljára visszanéztem anyuékra, akik  mosolyogva intettek még egyet a ház kapujából.
Bepattantam az ülésre , mire a taxis morgott valamit, majd elindította a motort. Mosolyogva figyeltem, ahogy a ház, ahova annyi emlék kötött távolodni kezd, majd végleg eltűnik a szemem elől. Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de mindenkinek jobb így, legfőképp nekem.
A taxis elindította a rádiót , mire rajtam volt a sor, hogy morogjak. Fejem az ablaküvegnek döntöttem , és elmélyülten kezdtem tanulmányozni London elsuhanó tájait.

- Itt vagyunk ! - mordult fel a férfi, kirántva merengésemből.

Fel sem tűnt , hogy közben az autó leparkolt, és megérkeztem . A taxis kezébe nyomtam az aprót , majd mosolyogva kinyitottam az ajtót. A csomagtartóból kihalásztam a cuccaimat , melyeket a padka szélére helyeztem. Ahogy lecsuktam a csomagtartót , a kocsi kigördült az útra, büdös kipufogógázt fújva arcomba. Elfintorodtam, majd inkább megmarkoltam a bőröndöm , és a dobozokkal a kezemben elindultam a lakás felé. Mivel tömve volt a kezem, tanácstalanul álltam meg a csengő előtt , lepakolni nem tudtam. Pár percig álldogáltam, majd mivel jobb ötletem nem volt , közelebb léptem , és megkerestem a jó gombot. Összpontosítva, nehogy a végén máshoz csöngessek, közelítettem meg, majd az orrommal megnyomtam a csengőt, mely ki is csengett.

-Igen ? - szólt bele egy ismerős hang, mire elmosolyodtam.

-Új lakótárs a láthatáron ! - nevettem.

-Várj meg lemegyek segíteni ! - parancsolt, majd az ajtó felzúgott.

Ügyetlenül rúgtam be a lábammal , majd nagy nehezen bevonszoltam magam. A dobozokat szinte ledobtam a lépcsőhöz, majd megkönnyebűlten sóhajtottam fel. Rántottam egyet kistáskámon, majd türelmesen vártam , hogy megérkezzen a segítség. Pár perc múlva léptek hangja csapta meg fülem, mire elmosolyodtam. Peter jelent meg a lépcsőfordulóban , és egyenesen hozzám sietett.
Gyorsan történt minden, az egyik percben még mosolyogva vártam, a másikban pedig már a levegőben találtam magam. Nevetve kapaszkodtam nyakába, miközben szorosan tartva megpörgetett.

-Rég láttalak Picur !- borzolta össze a hajam, mikor végre letett.

-Tegnap - nevettem , majd felkaptam a táskám a földről.

Peter megrántotta a vállát, majd a bőröndjeimért nyúlt. Felvettem a dobozokat, majd elindultam a fiú után. Lomhán csoszogtam a lépcsőn, mely vízhangot vert a lépcsőházban. Nagy nehezen végre felértünk a 2. -ra, ahol Peter lakása volt.  A fiú egy egyszerű mozdulattal rúgta be a faszerkezetet, majd ő is belépett. Izgatottan követtem, őszintén még sosem voltam nála, mindig ő jött át, vagy elmentünk valahova. Azonban mikor beléptem csalódnom kellett...ugyanolyan rumli volt, mint minden fiúnál. Letettem a dobozokat az előszobai kis szekrényre, majd lerúgtam tornacipőmet, és beljebb léptem. Rögtön szembe terült el a kis nappali. A fal világos kék színben fonódott össze , a fal mentén szekrények sorakoztak, középen volt a tv. A dohányzóasztalon chipses zacskók és sörös üvegek voltak eldobálva, mire megráztam a fejem.

-Meccs volt ? - sóhajtottam, mire Peter elmosolyodott.

Kíváncsian indultam meg jobbra, ahol a konyha és az étkező foglalt helyet. Nem lepődtem meg az elmosogatlan edényeken, melyek a mosogatóban foglaltak helyet.  Inkább elindultam Peter után a szobák felé. A nappaliból egy kis folyosó nyílt , melynek két oldaláról 1-1 ajtó nézett farkasszemet. Peter a bal oldalira helyezte a kezét, majd lenyomta a kilincset és belépett a szobába. Izgatottan követtem , mire végre megpillantottam a szobám. A falak bézs színben tündököltek , néhol egy egy ízléses motívum díszítette. A szoba közepén egy nagy franciaágy foglalt helyet, egyik oldalán egy éjjeliszekrénnyel. A padlót finom szőnyeg borította , a balra egy nagy szekrény foglalt helyet. Az ablak alatt foglalt helyet az íróasztal , az ággyal szemben egy óriási tükör tündökölt.

-Egész otthonos -mosolyodtam el , mire Peter halkan felnevetett.

-Kipakolsz ? - kérdezte, mire bólintottam.

Peter oldalán elindultam az előszobába, ahol nagy nehezen felkaptam a dobozokat, majd elbotorkáltam a szobába. Peter jól szórakozott ügyetlenségemen , mit csak egy fintorral illettem, majd nekiláttam a kipakolásnak.



Fáradtan terültem el az ágyon, kezemben az egyik nadrágommal. Már vagy 3 órája pakolásztam , és még csak most sikerült kipakolnom a bőröndjeimet. Idegesen hajítottam arrébb a ruhadarabot, majd felpattantam, és elindultam a konyhába. Ahogy kiléptem a szobából , fülem a tv hangja csapta meg, majd Peter felkiáltott, ezzel egyidejűleg a tv is felzúgott. Szemeimet forgatva sietem a konyhába, ám  a küszöbön ,megtorpantam . Gondolkodva néztem végig a sok polcon , és szekrényen, majd megkönnyebűlten vettem észre a még gőzölgő pizzát az asztalon. Mosolyogva kerestem egy tányért , majd vágtam egy szeletet. Lekucorodtam Peter mellé, majd jóízűen nekiláttam vacsorám elfogyasztásának.

-Látom megtaláltad a pizzát - nézett rám, majd vissza a meccsre, nehogy bármiről is lemaradjon.

-Amint látod - mosolyodtam el halványan.

Míg eszegettem Peter feszülten figyelte a meccset. Gondolataim elkalandoztak , és nemsokára arra eszméltem , hogy szó szerint összenyomom a pizzám. Undorodva dobtam vissza a tányérra ,majd  talán a kelleténél indulatosabban raktam az asztalra. Peter értetlenül fordult felém, még a tv-t is lehalkította. Idegesen kezdtem törölgetni ketchupos kezem, majd a szalvétát a tányérra dobtam.

-Hé, minden oké ? - fordult teljesen felém Peter.

-Persze - sóhajtottam .

Hajamba túrva dőltem hátra a kanapén, próbáltam mosolyogni, ám inkább hasonlított erőltetett vicsorgássá, amit produkáltam. Végül feladtam, és inkább nem próbálkoztam tovább.

-Kérsz valamit ? - kérdeztem halkan, majd felálltam, és a konyhába indultam.

Mivel Peter nem válaszolt úgy értelmeztem, hogy nem kér semmit, ezért csak magamnak töltöttem egy pohár vizet. Szinte egy kortyra megittam, majd a pultnak támaszkodva próbáltam rendezni vonásaimat . Erősnek akartam látszani, csak azért is, hogy mások ne lássák mennyire fáj, még így hónapok múlva is.

-Legalább magadnak ne hazudj ! - jött a hang a hátam mögül, mire megfordultam.

Peter az ajtónak támaszkodva nézett rám, majd ellökte magát és elindult felém. Előttem lecövekelt, és várakozva pillantott rám.

-Nem akarok erről beszélni - ráztam a fejem tiltakozva.

-Nem tudom mitől vagy ilyen  - sóhajtott - de talán segíthetek.

-Hogyan ? - emeltem fel a tekintetem.

Peter szomorúan elmosolyodott , majd közelebb húzott magához. Kezével végigsimított arcomon, majd megállapodott államnál. Anélkül , hogy felfogtam volna, mit csinálok, hagytam magam.  Ajkai vészesen közeledtek , majd finoman tapadtak enyémekre. Testem megremegett , de Peter szorosan tartott, esélyt sem adva ellenkezésre, nem mintha akartam volna. Túlságosan is jól esett, hogy valaki törődik velem.

-Így - szólalt meg halkan, mikor szétváltunk- Segített ?

-Nem tudom - válaszoltam őszintén, kétségbeesetten kapaszkodtam karjaiba - Talán ha megpróbálnád mégegyszer ! - könyörögtem, mert annyira akartam valamit érezni a fájdalmon kívül.

Peter készségesen teljesítette kérésem , míg végre csak én voltam, meg ő .