33.~Elkéstél~

Nagy erővel löktem ki az egyetem ajtaját, majd nagyot szippantva az ősz finom illatába , indultam el a kocsim felé . A nap sugarai beszőtték a különféle színekben pompázó fák ágait , a lehullott levelek hangosan recsegtek lépteim alatt. A város őszi színekben fürdött , a közeli parkban kisgyermekek ugráltak önfeledten az avarba. Kortyoltam egyet a kávémba , majd megigazítottam a mappákat a kezemben, mielőtt még a földön kötöttek volna ki. Táskámból előkotortam a kulcsokat, majd kinyitottam az ajtót. Fáradtan huppantam az ülésre , a mappákat és a táskámat az anyósülésre helyeztem . A motor felzúgott, majd kikanyarodtam az útra.
A lakás 10 percre volt kocsival, ami megkönnyítette a reggelenti utazást. A forgalom errefelé elég elviselhető volt, így nemsokára már a lakás előtt állva kutattam a kulcsaim utána.  Mikor végre megtaláltam , gyorsan kinyitottam az ajtót , majd elindultam a lépcsőn. Lépteim vízhangot vertek a falakon , ahogy végre felértem a 2.-ra. A kulcsokat a zárba illesztettem, majd beléptem a lakásba. A táskám és a mappákat a kisszekrényre helyeztem, majd kibújtam a barna tornacipőmből, és bőrdzsekimből. Hajamba túrva csoszogtam a konyhába , majd meglepődve vettem észre a zacskót az asztalon. Számra hatalmas mosoly húzódott, és magamban hálát mondtam anyunak, amiért ilyen figyelmes, és tudja, hogyha én tűzhely közelébe megyek, abból csak baj lesz. Boldogan helyeztem a finom ételt a mikróba, majd a polchoz sétáltam , és elvettem egy poharat. A hűtőből előkutattam a baracklevet, majd meg is töltöttem a poharam. Közben az étel is elkészült , úgyhogy leültem az asztalhoz, és boldogan láttam neki elfogyasztásának.



Fáradtan ültem le a kanapéra , majd kinyitottam a könyvem, és belemerültem az olvasásba. Szinte faltam a sorokat, a történet magával ragadott, így sem tűnt fel, hogy közben valaki mögém lépett. Két kéz ölelt át hátukról, mire ijedtemben eldobtam a könyvet. Peter ajkait nevetés hagyta el, miközben én próbáltam rendezni pulzusom.

-Ezt soha többé ne csináld ! - mordultam rá , mire elmosolyodott.

-Vicces volt - puszilt bele hajamba.

Nagyot sóhajtottam , majd gyorsan még elolvastam az éppen elkezdett fejezetet. Peter telepedett le mellém, karjával közelebb húzott magához. Mosolyogva a kisasztalra helyeztem a könyvet, majd szorosan hozzá bújtam .

-Nincs kedved sétálni ? - vetette fel.

-De - mosolyodtam el újból, majd lassan felálltam.

Elindultam az előszoba felé , majd újból belebújtam barna tornacipőmbe , és nyakam köré tekertem a sálam. Hosszú ujjú , krémszínű pólóm kellemesen melegített, mikor Peter előtt kiléptem az utcára. A különféle színű levelek bőszen hullottak a fákról, ellepve az utat. Mosolyogva szippantottam bele az ősz jellegzetes illatába , majd Peter oldalán elindultam a park felé.
Az utca hangos volt a vidám gyermeki nevetésektől, és a levelek recsegésétől. A szél kellemesen kapott bele hajamba, a nap finoman cirógatta bőröm...de mégsem voltam felhőtlenül boldog. Tekintetem összekulcsolt kezünkre tévedt, mire lelkemben bűntudat ébredt. Nem láttam lila ködöt, nem jártam a fellegekben...úgy éreztem becsapom , pedig erről szó sem volt. Szükségem volt rá , annyira, mint még soha, de nem éreztem , amit kellett volna...talán csak idő kell !



A kulcsok hangosan zörögnek, ahogy végre kihalászom őket a táskámból. Némi bűntudattal illesztem a zárba, már rég meg akartam látogatni anyáékat, de sosem volt időm. Hétköznap tanultam, a hétvégéket, meg általában Peterrel vagy Stacyékkel töltöttem. Az ajtó halkan tárult ki, én pedig mosolyogva léptem be rajta. Ismerős illatok csapták meg orrom, melyek egyfelől felvidítottak, másfelől azonban szorongással töltöttek el. Túl sok minden fűzött ide...túl sok !

-Megjöttem ! - kiáltottam el magam, mivel senki sem jelezte, hogy észre vett volna.

Becsuktam az ajtót, majd furcsállva léptem beljebb, és néztem szét...semmi válasz nem érkezett. Táskám a székre dobtam, majd benéztem a nappaliba, ám az üresen csengett.

-Hahó ! - próbálkoztam.

Elindultam az emeletre, hátha csak bezárkóztak , és nem hallottak meg. Érdeklődve kukkantottam be anyáék szobájába , ám senkit sem találtam. Utoljára Harryhez néztem be , ám gyorsan rá kellett jönnöm, miszerint senki sincs itthon. Idegesen robogtam le a lépcsőn , felkaptam a táskám, és telefonom után kezdtem kutatni. Mikor végre megtaláltam, gyorsan tárcsáztam anyát.

-Szia kincsem - szólt bele.

-Hol vagytok ? - kérdeztem hevesebben a kelleténél.

-Dessel elmentünk egy wellneshétvégére - válaszolt, éreztem , ahogy elmosolyodik.

-Nem hiszem el - nevettem ki saját magam.

-Miért ? Mi történt ? - kezdett el aggódni azonnal.

-Elhatározom, hogy hazajövök, erre nincs itthon senki - mérgelődtem, majd nagy levegővétel után lenyugtattam magam.

-Sajnálom , majd legközelebb - nevetett anya, majd gyorsan hangnemet váltott - Most mennem kell, majd találkozunk. Addig is vigyázz magadra ! Van kaja a hűtőben elviheted ha akarod .

-Rendben , mindegy - sóhajtottam - Szia.

Hitetlenül raktam le a telefonom , majd mosolyogva szerencsétlenségemen a konyhába baktattam. A hűtő nehezen tárult fel előttem, mintha sejtette volna, hogy megfosztom egyik kincsétől. Megkönnyebűlten , miszerint nem kell rendelnünk , halásztam ki a rántott húst , majd a pultra helyeztem. Gyorsan kerítettem egy zacskót, majd óvatosan belehelyeztem az ételt.
Csalódottan vettem tudomásul, miszerint még csal dél van...mit fogok csinálni estig ? Peter ma 6-ig dolgozik...
Sóhajtva indultam meg az emeletre , azonban Harry szobáját elkerültem. Lassan nyitottam be a szobámba, és némi keserűséggel vettem tudomásul, miszerint ez már nem az a szoba... A polcok és a szekrények üresen csengettek , még az ágyról is lekerült a takaró. Szomorúan kuporodtam le a földre , lábaim felhúztam, majd kezemmel átkaroltam. A régen biztonságot nyújtó , kedves szobám, már csak egy üres helység. Azonban mielőtt végleg elkeserednék tekintetem megakadt egy dobozon az ágy alatt. Furcsállva halásztam ki , nem emlékeztem, hogy bármit is itt hagytam volna. Nagy levegőt vettem majd lefújtam a port a tetejéről. Köhögve hessegettem el orrom elől a szemcséket, majd mikor megnyugodott szervezetem érdeklődve emeltem le a doboz tetejét. Pár percig döbbenten meredtem a kis ékszerre , semmi hang nem jön ki torkomon. Nagyot nyelve emeltem ki az ismerős nyakláncot  , torkomban gombóc keletkezett. Harry nyaklánca hanyagul lógott a kezemben...az a nyaklánc, melyet még én adtam neki karácsonyra.
Hirtelen dobtam vissza a helyére, majd felpattantam, és leviharoztam. Felkaptam a táskám , és indultam is volna el, ám kulcsok zörgésére lettem figyelmes. Csupán másodpercek töredéke volt, míg végig gondoltam, hogy anya és Des wellneseznek , és csak neki van még kulcsa, nekem mégis perceknek tűnt, míg felfogtam, hogy Harry is hazalátogat. Ijedten kezdtem hátrálni , ám az ajtó feltárult , mire futásnak eredtem.

-Mi a  ...? - hallottam meg Harry jellegzetes hangját .

Gyorsan futottam a teraszajtó mellől nyíló folyosóra , ám a dobogásokból ítélve Harry is utánam iramodott. Kétségbeesetten álltam meg a fal előtt...zsákutca a legjavából !

-Lauren ?! - Harry hangja közelről jön, ám annál meglepettebb.

Idegesen fordultam meg, eszembe se jutott, hogy ő is bármikor átjöhet. Harry arca elkomorodott , csak néztük egymást csendben.

-Mit csinálsz itt ? - kérdezte halkabban.

-Anyához jöttem, de nincs itthon - rántottam meg a vállam mogorván .

Pár percig csendben ácsorogtunk, majd végleg elegem lett. Hevesen indultam meg , úgy terveztem, hogy kikerülöm, és elviharzok ám tervem romokba dőlt, mikor megpróbáltam elmenni mellette.

-Hallgass meg - ragadta meg a kezem.

-Nem érdekel mit akarsz mondani - tiltakoztam

-Mért nem hagyod, hogy elmagyarázzam ? - tárta szét karjait.

-Mert nem ! - makacskodtam.

Kihasználva figyelmetlenségét gyorsan elsiklottam mellette, és gyors léptekkel indultam el a bejárat felé.

-Lauren meg kell értene , a fenébe is ! - indult utánam.

-Nem kell semmit sem megértenem ! - siettem az előszobába.

Harry gyorsan sietett utánam. Felkaptam a táskám, és indultam volna ki, de Harry beért. Megragadta a kezem, és visszarántott.

-Idefigyelnél ? - kérdezte indulatosan.

-Nem  - válaszoltam lazán, hergelve idegeit.

Ekkor kezei csuklómra fonódtak, majd teljes erőből az ajtónak nyomott. Közel volt hozzám, annyira , hogy nem tudtam menekülni. Lihegve néztem vele farkasszemet, aztán hamar rájöttem, hogy ezek ellenére is én vagyok fölényben. Arcomra gúnyos mosoly húzódott.

-Ezzel nem érsz el semmit, te is tudod ! - vetettem oda neki a szavakat.

-Legalább próbáld meg ! - lazultak meg kezei - 5 perc, és utána elengedlek.

Ajkaimba harapva vettem számításba lehetőségeimet , szívembe fájdalom költözött. Túlságosan fájt még ahhoz, hogy megtudjam az igazat . Lehet kívül azt mutattam nem érdekel, de belül talán még mindig roncs voltam, és ezen Peter sem tudott segíteni. Nem akartam hallani mért tette, mert még magamban sem zártam le a dolgot. Szemeimet lehunytam egy pillanatra, majd újra kinyitottam, és határozottan megráztam a fejem.

-Azt hiszed , csak te vagy áldozat ? - kérdezte kétségbeesve.

-Igen ! - jelentettem ki határozottan.

-Nem Lauren nem ! - rázta a fejét hevesen - Azt hiszed volt választásom ? Nem azért tettem , mert kedvem volt hozzá , fogd már fel !

-Akkor mért ? - fakadtam ki.

-Mert nem tehettem mást - váltott hangnemet, halkan, szinte suttogva folytatta - Taylorral még úgy 1 éve összejöttünk, de aztán dobtam, és ezt ő nem tudta elfogadni . Folyamatosan írogatott, hogy kezdjük újra , de nekem akkor már te jöttél be. Aztán , aznap, mikor hívtalak , hogy baj van, beállított hozzám, kérte, hogy adjak neki még egy esélyt, amit visszautasítottam, erre átváltozott dühöngő őrülté, és megfenyegetett , hogy kitálal rólad a sajtónak, hogy elmondja, hogy több van köztünk, mint testvéri viszony. Én csak megakartalak védeni, basszus !

Harry szemei idegesen pásztáztak, tudtam, hogy még nincs vége, de nem bírtam tovább hallgatni , ám Harry nem hagyta, hogy megint elmeneküljek.

-Találkozgattunk párszor, Taylor tényleg elhitte, hogy belé tudok szeretni ! Közben , te végig mellettem voltál , és egy rossz szavad nem volt arra, hogy alig tudunk találkozni, amiért elmondhatatlanul hálás voltam ! Nem sok ember tartott volna ki mellettem ennyi ideig, és ez mindig melegséggel járta át a szívem. Aztán megtudtad...

Lehajtott fejjel meredtem magam elé, nehezen dolgoztam fel a hallottakat.

-Nem akartam rosszat - kapaszkodott kétségbeesetten szemeimbe, ám én inkább a padlót tanulmányoztam - Utáltam, és utálom is magam , nem akartam, hogy bajod legyen, mert híres vagyok ! Elismerem először féltem, hogy mit mondanának ránk...sőt rettegtem ! Mindig is nagyon érdekelt mások  véleménye , de egy idő után már az sem zavart volna, csak veled akartam lenni ! Teljesen elvetted az eszem basszus !

Lassan emeltem meg a tekintetem , zöld szemeiben a megszokott pajkosság helyett, most keserűség csillogott. Hosszasan meredtem rá , kezdtem meglágyulni, ám ekkor újra eszembe jutott a csók , a fájdalom, melyet akkor éreztem. Eszembe jutott Peter...nem használhatom ki, hisz neki köszönhetem, hogy valamelyest fel bírtam állni.

-Én szeretlek Lauren , a fenébe is ! - engedett el, kétségbeesetten nézett rám.

Szívem nagyot dobbant, döbbenten meredtem a fiúra...sosem mondta még ki , hogy szeret, és most elég váratlanul ért. Gondolj Peterre!  emlékeztettem magam. Nem tehetem ezt vele ! Csalódottan hajtottam le a fejem , majd összeszedve magam lassan újra felnéztem.

-Ezzel már elkéstél !